2009 januárjában csaknem 2500 dollárt költöttem a csúcsminőségű, 15 hüvelykes unibody MacBook Pro-ra, tele annyi RAM-mal és merevlemez-tárhellyel, amennyit a hasa elbír. Kevesebb mint négy hónap múlva ellopták.
Ó, az én hibám volt. Az egész mese egy éjféli találkozót tartalmaz egy pultossal, akire akkoriban figyeltem. Natalie Portman arca volt, Roger Moore szemöldöke és Oliver Reed alkotmánya; jelenlétében egy italból kettő lett, kettőből tizenkettő, és amikor visszabotorkáltunk a lakásomba, valahogy elfelejtettem a laptop táskámat a bárban... de csak öt percre! Sajnos öt perc késő volt, és mire visszarohantam, már elmúlt.
Azóta jó sok időt töltöttem azzal, hogy a veszteségről elmélkedjek. A lopással kapcsolatban mindig az zavart a legjobban, hogy mindig tudtam, hogy számtalan program áll rendelkezésre (pl Titkos), amely segít megtalálni a Mac -et, ha ellopták. Tudtam ezekről a programokról. Még írtam is róluk. De soha nem telepítettem egyet. Egyszerűen nem tudtam elképzelni azt a forgatókönyvet, amikor ellopják a laptopomat. Néma.
A hírcsatornák további takarmányt hoznak nekem a ma reggeli önvádra. A TUAW -nál vannak jelentés hogy egyik olvasójuk. Jimnek sikerült biztonságosan visszaszereznie az ellopott Macbookot a MobileMe Back to My Mac szolgáltatása segítségével, hogy lefotózza az elkövetőket, és információkat gyűjtsön róluk, amikor az interneten nézték őket.
Jimnek sok hónapba telt, mire visszakapta a laptopját: ellopása óta legalább ötször cserélt gazdát, legalább egyszer fizetésként egy kábítószer -üzletben. De amikor visszakapta, meglepően jó becenévben volt... fájljainak nagy része még épen maradt a lemezen.
Ez nagyszerű hír Jim számára, de a saját elképesztő hülyeségem újabb tárgyleckéjeként ez olyan, mint a belek ütése. Találd ki, akinek szintén nem volt MobileMe -fiókja, amikor ellopták a MacBook Pro -t? Aha. Micsoda barna.